BelépésVaslovasok.huMotoros túrák animáció

10 napon belül nincs aktív túra...
2010.05.10. | A bejegyzést írta: Turóczi Ákos

Hogyan motorozzál csapatban?

Ha több létszámú csapatban motorozol, nagy hangsúlyt kell fektetned a környezetedre. Mindig figyeld a körülötted levõk mozgását és helyzetét. Ha megfogadod a leírtakat, akkor biztos nem fogsz galibát okozni és mindenki épségben ér haza.

Menetközbe, soha ne menj a motoros társad mellé

Városi menetben többször elõfordul, hogy úgy érezzük a másik mellett mehetünk, mivel lassú a közlekedés. Ezzel addig nincs is baj, míg a másik lát téged. Ott a gond, ha olyan helyen motorozol ahol holttérben vagy. Mindig döntsd el, hogy valaki mögött vagy mellett mész (ne változtass folyton a pozíciódat), és csak akkor menj mellé, ha már láthatóan észrevett téged a tükörben. Városi közlekedésben, is csak akkor haladj a másik mellett, ha araszoltok. Fokozottabb tempónál állj vissza a melletted haladó mögé.

Az egymás mellett menésben nem az a gond, hogy nem fértek el egymás mellett, hanem akkor akad probléma, ha az egyikkõtöknek kerülni kell valamit, vagy valakit (egy éppen lelépõ öngyilkos jelölt gyalogost vagy egy krátert az aszfaltban). Fogadd el, hogy araszolva mehetsz a másik mellett, de egyéb esetben nem.

Menet közbeni alakzat

A motorosok általában zipzár alakzatban haladnak, tehát az elõtted levõ balra húzódik ki, akkor te jobbra és a mögötted levõ szintén balra és így tovább.

Nekem van egy személyes megjegyzésem, amivel sokan nem értenek egyet. Én nem szeretek a jobb oldalon motorozni, és meg is indoklom miért:

  • mert az út szélén van a legtöbb gödör
  • mert, ott van az összes szemét, kavics és vashulladék
  • mert, ha egy autós az utcából kidugja a kocsija orrát nincs idõm korrigálni
  • mert, kevésbé látok be az utcákba
  • mert, az utcából kihajtó autós késõbb vesz észre (esetleg még a sövény is takar)
  • mert, több helyet hagyok az úton elõzni kívánó autóknak, ezzel veszélyeztetem magam.

Igyekszem mindig úgy helyezkedni, hogy baloldalra az út közepéhez tudjak helyet foglalni. Ha nem sikerül, akkor sem megyek a sávom felénél kijjebb.

Lámpához érkezve

Amikor lámpához érsz elsõként, akkor húzódj a sávod bal széléhez, hogy a mögötted érkezõ melléd tudjon állni. Ezzel a módszerrel tömöríteni lehet a tömeget és így rugalmasabb is lesz az elindulás.

Elõfordul, hogy még a csapat egyik fele megy át a zöldön, te közben pirosat kapsz. Ne akarj mindenáron átjutni! Nyugodj meg! Meg fognak várni! Ha nem, akkor így jártál:) Ha többen vannak még mögötted érdemes a pirosnál való megállás elõtt a tükörbe pillantanod. Gyõzõdj meg arról, hogy a mögötted jövõ is meg akar állni.

Lámpától elindulva

Ha te értél elõbb a lámpához, akkor te is indulsz el elsõként, majd a melletted levõ.

Kanyarhoz közeledve

Van olyan eset, hogy nem ismerheted az elõtted motorozó képességeit, ezért ne mássz senkinek a nyakára. Ha egy rutintalanabb motoros megy elõtted és rámászol, akkor be tudod stresszeltetni a szerencsétlent úgy, hogy baleset is érheti. Természetesen nem a te hibád az Õ rutintalansága, de mindenképpen befolyásolhatod a viselkedését. Mindig hagyj kellõ távolságot és ne éreztesd az elõtted haladóval, hogy Te már mennél és iszonyat útban van. Legyél megértõ és türelmes, gondolj arra, hogy jön az egyenes és el fog engedni.

Elõzés

A csapatban motorozók, nemigen elõzgetik egymást, de egy szerpentinhez érve általában a gyorsabbak szeretnek egy kicsit jobban haladni. Ezzel kapcsolatban hagy említsek egy pár fontos szabályt.

  • soha ne elõzz jobbról motorost!
  • soha ne elõzz senkit kanyarban!
  • ha látod, hogy a mögötted jövõ gyorsabb, akkor húzódj le és ints neki, hogy mehet. Ha nem mered elengedni a kormányt, akkor indexelj jobbra.
  • ha lassú vagy a kanyarokban, akkor az egyenesben ne akard megmutatni, hogy király vagy, mert akkor a kanyarban akarnak majd megelõzni és ezzel veszélyezteted magad és a másikat.
  • ne elõzd meg a másik motorost úgy, hogy a kormányotok közben szinte összeér. Ha Õ éppen akkor kerül ki egy krátert, akkor csúnyán ráfáztok. Hagyj rá akkora oldaltávolságot, amekkorát csak lehet.

Karjelzések

Ha a vezetõ hevesen egy irányba mutogat, akkor az azt jelenti, hogy ott kellett volna befordulnotok. Többnyire én csinálok ilyet:)

A viccet félretéve, ha ügyesen vezeti a csapatot a vezetõ, akkor nemigen kell hadonásznia a levegõbe. A fontos, hogy ha az elõtted levõ indexel, akkor te is tedd azt, hogy hátul a többiek is idõben észrevegyék mi fog következni.

Mivel különbözõ motorokból áll egy csapat, ezért különbözõ idõben fogy ki az üzemanyag is. Normális esetben 150Km-enként megállnak tankolni a csapatok, de ha nem és neked nagyon kell utánpótláshoz jutnod, akkor érdemes elõreosonni és ezt jelezni a vezetõnek, úgy hogy a tankra mutogatsz az ujjaddal. Ez a jelzés a parkolóban is megállja a helyét, így még indulás elõtt jelezheted, hogy mit szeretnél.

Végszó

Biztos, hogy még ezer dolgot lehet említeni, de hirtelen ennyire futotta. Kérlek jelezed a fórumban, ha van ötleted a bõvítésre. Az alábbi videón még jó néhány karjelzés és technika látható, érdemes megnézni.

Videó:

 




Hozzászólások a/az "Hogyan motorozzál csapatban?" bejegyzéshez
Szólj hozzá a cikkhez!
Lépj be vagy regisztrálj az oldalra ide kattintva, hogy hozzá tudj szólni a cikkhez.
0. oldal.

rdobo2
2013-02-07, 21:58
sziasztok! jó dolog!

Motorosruházat,bukósisak bélés javítás!Bõrruházat javítása.Cipzárcsere is!
- Cipzárcsere kabátban: kb. 3000-4000 ft.
- Bukósisakbélés javítás: 3000-6000 ft
Komplett béléscsere: kb. 7000 ft
Állapottól függõen!!!
Rövid határidõ, max. 7 nap!!!!
A mûhely megtalálható Budapest-tõl 4 km-re Halásztelken.
postai utánvétel is !
Érdeklõdni: brigililla@gmail.com
vagy
zoldalma@freemail.com
Link

Nandi
2013-01-01, 10:04
BaLu77: Teljesen egyetértek a kiegészítéseiddel!

BaLu77
2010-12-03, 13:26
Nagyon teszett az írás, és a videó is hasznos. Itt nem láttam, de nálunk szokásban volt még két jelzés. Az elsõ; mivel ismert a hazai utak minõsége, ezért az élen haladó ha észleli a krátert az út veszélyes szakaszán, akkor piciket fékezve hogy kigyulladjon a féklámpa, majd a kráter mellett elhaladva rámutat, és többiek is ezt teszik a mögöttük jövõnek. Így mindenki elõre tudja, hogy mire számítson. A másik, ritkán de azért elõfordul, hogy nagyobb csapatban is elõzni kényszerülünk, ilyen esetben az elsõ, illetve aki utoljára elõzött és belátja az elõtte lévõ hosszabb szakaszt, behúzódik a felezõre és irányjelzõvel jelez hogy elõzhet a sor. Amint jönnek szembe vissza tér és feltartja a kezét hogy "Stopp" vigyázni kell. Tényleg a lényeg, hogy egykerekezni, stopizni, és "pályázni" nem csapatban túrázás közben kell. (oOo)

kb
2010-07-20, 22:57
Jó írás!
(oOo)

zozoka82
2010-07-11, 19:33
sziasztok.sok hasznos info van benne:) én inkább egyedül közlekedek:de ha látok egy erösebb motorost aszt átlagban jobbra lehuzodva jelzek neki hogy szabad a pája:) üdv egy 17 keris robis zoli

Rumi
2010-06-14, 12:39
Hali, találtam egy szintén jó kis cikket errõl a témáról, igaz, nagyobb csapatokra van hangolva, de van benne igen sok hasznos ötlet!
Link

belga
2010-06-05, 10:44
ne vagánykodj,ennyi a lényeg.a képességeiddel legyél tisztában.(oOo)!!!

Legutóbbi bejegyzések


Hogyan motorozzál csapatban?
Zártkörû túrák szervezése
Közlekedési tanácsok motorosoknak
Pécs környéki motoros túraútvonalak
Hogyan tárold télen a motorodat?
További bejegyzések >>

EsemĂŠnynaptĂĄr


További programok >>
Motoros túrák, programok, találkozók, rendezvények, események
C Minden jog fenntartva 2006-2014 Vaslovasok.hu | Copyright és Adatvédelem | Médiaajánlat
IP címed:
34.229.63.28